1. fejezet

Narniában már vagy100 éve tél van. Elégé rossz bele gondolni, hogy ez az én hibám is, hiszen pont a végső csata idején kerültem bajba Narnia utolsó király pedig megmentet, de ő meghalt… Ezen gondolkodtam míg a Lámpás-tisztás felé lovagoltam Kedvenc éjfekete lovammal Ábránddal. tudtam, hogy sietnem kéne hisz Aslan szerint ott tér Narniába az a négy gyerek akik meg mentik Narniát és Uralkodnak Narnia felet. de én sokszor meg álltam segíteni azokon a Narniaiakon akiknek Jades a fehér boszorkány ártott. Már majdnem ott voltam mikor meg hallottam a banya szánjának csengettyűit.
- Gyerünk, Ábránd vágtass! – fogtam vágtára hátasom – Nekünk kel előbb a tisztás hoz érni!
Mikor a tisztáshoz értem láttam, hogy elkéstem. A szánba Jaden mellet egy ember gyerek ült és éppen evet abból az ételnek nem nevezhető valamiből ami képes egy jó alapos fejmosást végezni.
- O Nézd Edmund ő is azok hoz az árulókhoz tartozik akikről beszéltem neked. – mutatott rám a boszorkány
- Mond csak, Aslan lány, milyen érzés, hogy megint miattad veszt a csapatod? hahahahahaha!
- Ugyan, Jaden, még nem vesztetünk! És te vélsz annyira a jóslattól-ami be fog teljesedni-, hogy csalásként varázslatot Használsz!
- Tudod szerelemben és háborúban mindent szabad.
- Igen, de te csak az utolsót ismered! – mondtam lealacsonyítóan
- Elég! – üvöltötte és varázslattal hóvihart küldött felém. Csakhogy azt elfelejtette, hogy én uralom a tüzet. Ezért a hó viharból nem lett semmi.
Sajnos itt ma már nem segíthetek. Úgyhogy jobbnak láttam most vissza vonulni – amit mellesleg utálok.
- A csatát megnyerted, de a háborút nem! – mondtam fenyegetően majd elvágtattam.
Nem mentem messzire csak a lámpás tisztás másik felére.
Vajon az a fiú lesz az egyik nagy király nem éppen ilyen királyra számítottam. De mért csak egyedül volt? Hisz négyen kéne lenniük.
Ezen és még egyéb dolokon gondolkodtam, mikor nem kis meg lepetésemre megjelent egy ember kislány az erdőből.
- hát ez meg … hagytam félbe a mondatott. És ketejük beszélgetésére figyeltem. Nem értettem igazán, hogy mit mondanak, de azt igen, jog négyen vannak testvérek és,hogy Tumnusz a barátom, aki mellesleg faun nagy veszéjben van. Bár ők nem tudnak róla. Majd vissza, mentek a saját világukba.
Én pedig Tumnusz házához lovagoltam. Nagyon féltem, hogy az egyik legjobb barátomnak valami baja lesz. Ábrándot gyorsabb vágtára fogtam.
Mikor oda értem Tumnusz házához rossz érzésem lett. Az ajtó tárva-nyitva állt és teljes csend volt. Meg állítottam a lovam és bementem a házba.
- Tumnus! Hahó! Itt vagy!? – kiabáltam, de nem jött válasz. Egyszer csak megláttam egy levelet a falra erősítve. Melyen az szerepelt, hogy letartóztatták a barátomat.
- Nem hiszem el! Mért kel mindent elrontanom!? – nem bírtam tovább és sírni kezdtem. Nem tudom, meddig ülhetem ott a földön, de már egy ideje nem sírtam. Egyszer csak meghallottam lovam üdvözlő nyerítését Vajon ki járhat erre akit a lovam szeret, hiszen csak azoknak nyerít akiket szeret.