Új blog

Sziasztok már régebben megcsináltam ezt a blogot ha gondoljátok nézzétek meg: http://asrkanyosrendlovagjai.blogspot.com/
Ez egy misztikus történet elég sok lovas résszel az elején fölég idő húzás miatt. (ha ebből valamit nem értetek akkor nyugodtan kérdeztek meg szívesen válaszolok)Na de nem ragozom tovább akit érdekel úgy is megnézi :D

7. fejezet

Na meg hoztam a frisset. Nagyon sokat szenvedtem vele, ezért létszi írjatok komit. Raktam ki 3 szavazást ha valakit érdekel szavazon





Mary egy sátorba vezetett ahol ellátta sérült vállamat, de az én gondolataim máshol jártak.
Hogy lehet, hogy majdnem megölt egy vérfarkas? Soha nem okozott gondot egy egész falka legyőzése sem. Persze ez most váratlanul ért, de ez nem mentség hisz az első támadását simán kivédtem. Persze használhattam volna a varázserőmet, de egy vérfarkassal szemben még sosem volt rá szükség. A küzdelem végén meg már rám is veszélyes lett volna, mert hiába uralom a tűzet az emberi test sérülékeny, és ha egyszer meg kell halnom, akkor az ne „öngyilkosság” legyen. Zavart, hogy egy eddig könnyűnek tűnő csata majdnem az életembe került. De vajon mi lehetet a gond? Mért tudott olyan sokáig játszani? Mert így visszagondolva tényleg csak játszadozott velem. Eljátszotta, hogy én vagyok előnyben, de ez sosem volt így…
- Kész van. Jobb lenne, hogy egy darabig pihentetnéd, felség! – Szolt Mary, de nem igazán figyeltem rá. – Amy figyelsz rám?
- Igen? Azt hiszem elgondolkodtam, - néztem rá bocsánatkérően, mert tényleg fogalmam sincs, hogy mit mondott.
- Pihentesd, a karod! – mondta mogorván. – Kerüld a vívást és a lovaglást. – itt kicsit kiakadtam meg kéne neki mutatnom, hogy velem nem beszélhet csak így. Tényleg az-az egy mázli a volt, hogy volt fontosabb dolgom.
- Jóval hamarabb meggyógyul, mint a HALANDOKÉ. – mondtam, kihangsúlyozna a halandók szót, hogy emlékeztessem kivel is beszél. – És a bal kezemmel is ugyan olyan jól vívok, mint a jobbal.
- Igen biztos ezért ez a nagy seb a válladon. – mondta magánk, de pechére meg halottam.
- Na, ide figyelj, Mary! – mondtam és éreztem, hogy a szememben látni a lángokat. - Ez egy elég idegesítő dolog Aslan szerint ez azért van, mert nem tudom elrejteni a „heves” érzelmeimet. – de megtette a hatását Mary elégé elsápadt tőle. – Ugye tudod, hogy ezért meg is halhatnál és, hogy az ment meg ettől, hogy szükség van minden jó orvosra! – mondtam és válaszra sem várva kimentem a sátorból.
Még mindig dühös voltam, mikor megláttam Aslant és Petert beszélgetni, miközben Cair Palaver-t nézték. Mivel eddig is Aslant kerestem, oda mentem hozzájuk.
- Jól vagy? –kérdezte Peter
- Persze, kutya bajom. – mondtam mire mindketten furán néztek rám. – Most mi van? tényleg nem halok bele egy harapásba.
- És mi is történt pontosan? Neked nem szokott gondot okozni egy farkas. – mondta Aslan
- Fogalmam sincs, de ez a farkas messze másabb volt, mint a több. Mintha katonai kiképzést kapott volna. – ugyan is Narniában a vérfarkasok az ösztöneikre és nem a tudásukra támaszkodnak, ezét könnyű őket legyőzni.
- És mért is mentél el? – kérdezte Aslan.
- Oh! Majdnem elfelejtettem. – mondtam és füttyentettem. Fél perc múlva Ábránd ált meg mellettünk. Kicsit meglepődtem, hogy teljes felszerelés van rajta, pedig még egy nappal ezelőtt Hódlaknál hagytam a szerszámokat, de most nem foglalkoztam vele. A nyaklánc, mint reméltem biztonságosasan a fonatban volt. mikor kiszedtem a fonatból Aslan felé mutattam.
- Csak elmentem ezért.
- Szóval tudod, hogy él?
- A Télapónak nagy a szája. – vontam meg a vállam. – De azért igazán elmondhattad volna.
- Hogy utána meny és mindketten meghaljatok?
- Most már mindegy, hisz a boszorkány úralmának vége és ő kiszabadul. – mondtam és Ábrándot elvezetve otthagytam őket a szikla szirt szélén. A tábor melletti réten felültem a lovamra és egy kicsit megmozgattam. Lovaglás közben hirtelen meghallottam Susan kürtjét. Tudtam, hogy baj van ezért a hang irányába fordítottam Ábrándot és vágtába ugrattam.
Mikor oda értem a folyópartra Susan és Lucy egy fán voltak két vérfarkas pedig megpróbálta elérni őket. Egyszerre értem oda Aslánnal és emberivel. Aslan elkapta az egyik farkast Oreius a hadsereg parancsnoka rá akart támadni Maugimra, mert, hogy a másik farkas a titkos rendőrség kapitánya volt, de Aslan megalította:
- Nyugalom Oreius ez Peter csatája. – nem szívesen néztem, hogy a fiúnak egyedül kell legyőznie egy farkast, de ha azt akarja, hogy elismerjék uralkodónak muszáj bizonyítania.
Maugrin megtámadta Petert és talán az volt a szerencséje, hogy fogalma sem volt a kardforgatáshoz, így a maga elé tartott kardba ugrott a farkas. Nem valami elegáns, de határozottan hatásos módszer volt.
- Kövesetek! Elvezet Edmondhoz. – mondta Aslan és elengedte a farkast. – Amy, menj velük és ne legyen fölösleges harc! – mondta. Én bólintottam és a többiek után vágtattam.

Díj

1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogját)!
2. Tedd ki a logót a blogodra!
3. Írj magadról 7 dolgot!
4. Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!
5. Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!

Nagyon köszönöm a díjat Bogiiinak, aki addig nem hagyott békén amíg nem folytattam az írást. xD
A blogja: http://baratsagvszerelem.blogspot.com/

7 dolog rólam:

1. Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy olyan barátom van mint Bogiii
2. Ló bolond vagyok
3. Imádom a fantasyt és a kaland regényeket/filmeket
4. A céljaimért addig küzdök,amíg el nem érem őket
5. Ha valamit eldöntök azt nem változtatom meg
6. Senki döntésébe nem avatkozok bele, ezt fordítva is elvárom
7. Gyűlölöm azokat akik bántják az állatokat

Akiknek tovább adom:

1. Bogiii: http://kenyszerszerelem.blogspot.com/
2. Bogiii: http://fabibogi.blogspot.com/
3. Radioaktív Kisegér;): http://eragonlovasfanfic.blogspot.com/
4. Alice656: http://aliceinwonderland-alkonyat.blogspot.com/
5. Thara: http://red-moonlight-twilight-fanfic.blogspot.com/
6. Ivi Sunshine: http://feketeangyalsaga.blogspot.com/
7. Freeb: http://freebfanfictions.blogspot.com/

6. fejezet

Na ez az első olyan feji aminek semmi köze az eredeti történethez. Remélem azért tetszik.




Vágta közben átöleltem Ábránd nyakát. Imádtam így szőrén vágtázni, ezért egyből kaptam a lehetőségen, hogy elmenjek Elizabeth nyakláncáért. Már évek óta rejtettem el, Jedist csaptuk be vele. Ő úgy tudja, hogy a nyakláncaink nélkül nem tudunk varázsolni. Persze a nyakláncoknak és a varázserőnknek semmi köze egymáshoz csak egyszerű ékszerek.
Mikor megérkeztem a nyaklánc rejtekhelyére úgy éreztem mintha figyelnének. Körbe néztem, de nem találtam semmi veszélyre utaló jelet azon kívül, hogy Ábránd is nyugtalan volt.
- Úgy tűnik már üldözési mániám van. – mondtam a lónak és megpaskoltam a nyakát. – Te őrködsz, én ások! Hé, most már nyugi! – zavart a lovam nyugtalansága, csak akkor feszült, ha van rá oka. Még egyszer körülnéztem alaposan megvizsgálva a veszélyt rejthető bokrokat és sziklákat, de semmit nem láttam, ezért inkább nekiálltam ki ásni a dobozt, amiben a nyaklánc volt.
Mikor végeztem kivettem a nyakláncot és lovam sörényébe fontam úgy, hogy ne látszódjon és biztosan ne essen ki. Már ültem volna fel a lóra mikor hirtelen egy vérfarkas ugrott ki a bokrok közül. Ábránd ijedtében elvágtatott, de okos ló volt tudtam, hogy nem megy messzire, és ha hívom jönni fog. Így egyedül néztem szembe támadómmal. Már jó ideje harcoltunk egymással mikor nekem ugorva sikerült föllöknie. Biztos voltam benne, hogy nekem végem, hisz a kard kiesett a kezemből.
- Azt a nyakláncot te nem foghatnád meg Aslan lánya! – vicsorgott rám.
- Ugyan mért nem az csak egy nyaklánc. – mondtam mosolyogva, mert harcosként nem féltem a haláltól. Erre a farkas feldühödött és a vállamba harapott. Felsikítottam a fájdalom miatt. ritkán mutattam ki a fájdalmat, de a vérfarkas harapásnál nincs rosszabb…
- Tudom, hogy hazudsz az a nyaklánc a testvéredé. Az ő ereje a víz, a víz pedig kioltja a tüzet. Meg kellett volna sérülnöd az érintésétől. – morogta. Közben én próbáltam kiszedni a ruhám alól a csuklómra kötött tőrt.
- Sajnálom, hogy hiszel a mesékben. – mondtam most kivételesen az igazat. És végre a kezemben volt a tőr. – jól jegyezd meg ezt a napot! – mondtam neki mosolyogva. – mert majdnem sikerült meg ölnöd. – És bel vágtam az oldalába tőrt.
A farkas fájdalmában felvonyított, de a szúrás halálos volt. Reméltem, hogy nincs több farkas a környéken, mert túlságosan fájt a vállam ahhoz, hogy megküzdjek velük. Így füttyentettem egyet és nem sokkal később Ábránd jelent meg. Túlságosan fájt a vállam ahhoz, hogy nyereg nélkül felhúzzam magam a ló hátára. Így mellette sétáltam tovább.
Szerencsére nem voltunk túl messze a tábortól, így viszonylag hamar vissza értünk. Mikor elértem a dobott ahol reméltem, hogy Aslant találom, láttam, hogy még mindig a három testvérrel és a hódokkal beszélt. Mivel hátúról mentem a táborhoz a testvérek vettek először észre.
- Amy, mi történt veled? – halottam meg Peter aggódó hangját, mikor észrevette vérző vállam. Erre Aslán is megfordult és aggodalom látszódott a homokszín szempárban. Én magamra erőltettem valami mosoly félét, hogy megnyugtassam őket.
- Mi történt? – kérdezte Aslan mikor odaértem.
- Vérfarkas.
- Falkában? – kérdezte az oroszlán. Aggodalom látszódott rajt mikor megráztam a fejem. - Mary. – hívta oda a sereg orvosát. Mikor a kentaur ideért rögtön felismerte a helyzetet és a sátram felé próbált terelni.
- Ti most pihenjetek kicsit. – mondta Aslan a többieknek.
- De… - kezdtek volna tiltakozni.
- Igaza van Aslanak, pihenetek kell. És különben is beszélnem kell vele négyszemközt- mondtam egy mosolyfélével és Mary után mentem.

Új blog

Hát ez még nem a friss (bár remélem azt is hamar be tudom fejezni), de mint ahogy a cím is mutatja új blogot írtam.
Ez egy saját magam által írt fantasy történet.
A prológust már megtaláljátok a blogon.
A cím pedig: http://aszeretetmindentlegyoz.blogspot.com/

5. fejezet

Másnap reggel Peter jött ki először a barlangból.
- Te sosem alszol?
- Neked is jó reggelt. – mondta és megpuszilt. – Igazából tegnap eszembe jutott néhány kérdés, amitől nem tudtam aludni.
- És mik azok? – kérdeztem.
- Azok a borzok, akiket tegnap láttunk beszélő állatok?
- Igen, azok voltak.
- És gondolom a boszorkány változtatta őket kővé. – ez inkább volt állítás, mint kérdés, de azért válaszoltam.
- Igen, ő tette. Van egy varázspálcája, amivel kő tud változtatni bárkit.
- És nem tudod őket visszaváltoztatni?
- Ha tudnám már megtettem volna. Én csak azért tudok varázsolni, mert ha úgy vesszük, én maga tűz vagyok. Ennél fogva csak a tűzzel kapcsolatos varázslatokat tudok alkalmazni. Azok pedig nem segítenek a borzokon. Csak Aslan képes segíteni rajtuk.
- Értem. A másik kérdésem pedig az, hogy úgy te nem halhatsz meg, akkor hány éves is vagy valójában? – Na, ez az a kérdés, amit reméltem, hogy nem akartam, hogy megkérdezzen. Végtére is furcsán hangzana, hogy körülbelül 210 éves vagyok, de a 190. szülinapom környékén elvesztettem a fonalat.
- Mért is érdekel ez téged? – próbáltam kitérni válasz elől.
- Mert te nem öregszel, én meg igen.
- Ez miatt, ne ahogy. Aslan szerint mi mindig annyi idősnek látszunk, mint az igaz szerelmünk.
- De ha nem öregszetek, akkor az igaz szerelmeteknek is halhatatlanak kell leni?
- Nem bizonyos korig mi is öregedhetünk. És különben a sors megoldja, nagy meg tudja tréfálni az embert. Na, de már indulni kén. még ma oda akarok élni a kőasztalhoz. Ja és Peter a többieknek még ne szóljunk arról, hogy mi van köztünk.
- Oké.
Már egy ideje gyalogoltunk a Nagy Folyó felé mikor hirtelen száncsengőt. Először én is azt hitem, mint a többiek, hogy a boszorkány szánja az, de hamar rájöttem, hogy nem így van. Úgy döntöttem nem szolok nekik arról, hogy nincs veszély. Muszáj lesz megtanulniuk fölismerni, hogy mi veszélyes és mi nem és most nincsenek veszélyben. Így én egy rövidebb úton sétáltam az erdő felé, ahova többiek menekültek. Ott nem túl okosan egy fa gyökere alá bújtak. Mikor azt hitték, hogy „üldözőjük” elment Hódpapa bújt elő, aki hamar rájött, hogy nem Jadisal hanem a mikulással találkoztunk, visszanézett a gyökér alá
- Remélem jók vótatok. mert gyütt hozzátok valaki.
- Mondtam, hogy létezik! - ugrált örömében Lucy.
- Na, ne – nyafogott Susan. – Sok mindent lenyeltem, de ez…
- Boldog karácsonyt! – mondta Lucy
- Boldog karácsonyt neked is! És nektek is! – válaszolta a télapó.
- Azt hitem Narniában nincs karácsony. – mondta Susan.
- Hosszú ideig nem is volt, de a reménység, amit fenségetek hozott lassan megtöri a varázst. – magyarázta a Mikulás. Most pedig… - és megemelte a zsákját.
- Ajándékok! – futott Lucy a Mikuláshoz. ő pedig elővet a zsákjából egy drágakövekkel kirakott üvegcsét és egy tört.
- a tűzvirág szirmának nedve elég egy csepp és a sebek begyógyulnak. – magyarázta. – Remélem soha nem lesz rá szükséged. – és átnyújtott a tőrt.
- Köszönöm. Azt hiszem, bátor lennék hozzá.
- Az biztos. De a háború szörnyű nem kis lánynak való hely.
- Köszönöm.
- Susan! – mondta a mikulás és elővett egy íjat és egy nyílvesszőkel teli hegeszt. – Higgy ebben az íjban és nem tévesztesz célt.
- Szóval a háború mégsem olyan szörnyű?
- És bár látom, ha kell, hallatod a hangod, fújd meg ezt és segítséget kapsz bárhol légy is. – és át adott neki egy elefántcsont kürtöt.
- Köszönöm!
- Peter, eljön az idő mikor szükséged lehet ezekre. – nyújtott át egy kardot és egy pajzsot Narnia címerével.
- Köszönöm
- Ezek valódiak, nem játékszerek óvatosan bánjatok velük.
- Amy, most jobban kell vigyáznod, mint múltkor.
- Most nem fogok hibázni. – mondtam és eltörtem a véletlenül kezembe került ágat.
- Ne hagyd, hogy az érzelmeid irányítsanak. – mutatott a faágra. - Elég erős vagy ahozz, hogy bírj a tűz erejével. Mutasd is meg. És talán még él, aki elveszet…
- Lizzie él? – kérdeztem.
- Ezt magadnak kell kiderítened. – mondta.
- Hódok az ajándékotok Hódlaknál vár rátok, de most megyek, 100 év alatt felgyülemlik egy ki munka. Boldog Karácsonyt! – azzal elment.
- Persze mindent egyedül. – morogtam magamban, de hát mit is várjak, ha egyszer én rontottam el mindent. De mégis a remény, hogy él a húgom reménnyel töltött el, hogy jóvátehetem a hibáim. A többiek Peteren kivűl értetlenül nézték a Mikulással folytatott párbeszédet, de úgy döntöttem nem mondom még el nekik az igazat.
- Na, induljunk messze még a folyó. – törte meg a csendet Hódmama. A FÓLYÓ ugrott be az agyamba egy újabb probléma, túl gyorsan melegszik az idő elfog olvadni a jég mire oda, érünk.
- Jobb lesz sietni. – helyeseltem a hód állítására.
Pár óra gyaloglás után negáltunk egy domb tetején.
- Innen már lázszik a folyó utána még pár kilométer és elérjük a Kőasztalt. – mondta Hódpap.
- És nagyon remélem, hogy még ma, itt nem igazán van biztonságos hely. – mondtam.
- Ilyen messze van? – Nyafogott Susan.
- Ez a világ kicsikém kisebbnek képzelted? – kérdezte Hódmama.
- Kisebbnek!
- Várjunk csak! Azt mondtad folyó? – kérdezte Peter és mikor a szemembe nézett láttam, hogy ő is rájött, hogy a folyó nem vár örökre! Erre én csak bólintottam.
- Igen, de már majd’ 100 éve jégpáncél borítja. – mondta Hódmama.
- De meddig? – tettem föl a kérdést, mellyel reméltem rájönnek a problémára, de ez nem sikerült, így tovább mentünk. Mikor oda értünk a többiek is szembesültek azzal, amitől már előre féltem: a folyó majdnem teljesen felolvadt.
- Várjatok,ezen nem mehetünk át!
- Ugyan Su minél előbb átmegyünk annál jobb. – Mondta Lucy.
- Megpróbálok gondolkodni!
- Nem okoskodni próbálsz, mint mindig! – vágott vissza Peter.
- Úgy-e ezt nem itt akarjátok megbeszélni? – kérdeztem. – Mert erre most nagyon nincs időnk! A folyó, mindjárt felolvad a legközelebbi gázló meg napokra van innét és erre nincs időnk és a környék sem biztonságos. – Így hát tovább indultunk.
- A hódok mennek elől majd ti és én zárrom a sort. – mondtam
Már a folyó közepénél jártunk mikor megjelentek a farkasok. Peter előhúzta a kardját a hüvelyéből, de abban a pillanatban az egyik farkas elkapta Hódpapát.
- Öld meg Peter! Velem ne törődj! – mondta a hód
- Elment az eszed, csak azért mert kardot kaptál valakitől nem jelenti, hogy hős vagy! – mondta Susan.
- De igen azt jelenti. – mondtam inkább csak magamnak. Láttam, hogy a fiú nem tudja, mit csináljon ezért elővettem az íjam és egy vesszőt az idegre téve arra a farkasra céloztam, aki Hódpapát fogta. – Öld meg Peter Hódpapának nem lesz semmi balja. – biztosítottam.
- Na, mi lesz fiú! Nem várunk örökké! Ahogy a folyó sem. – mondta Mogrin. Ebben a pillanatban a víz áttört a fagyot vízesésen. Peter a égtáblába szúrta a kardját. Én a hódokkal át úsztam a folyón.
Miközben úsztam láttam, hogy Lucy kicsúszik a kabátból, így gyorsan odaúsztam hozzá és együtt tempóztunk tovább.
Mikor a másik partra értünk a farkasoknak nyomuk sem volt. A fák pedig már rügyezni kezdtek.
- A télnek hamarosan vége. – jegyezte meg Hódmama a nyilvánvalót.
- Induljunk, már mindjárt ott vagyunk. – majd tovább indultunk. Még jó két órát gyalogoltunk mikor már látszódtak a tábor zászlói és sátrai. A tábortól nem messze két ló legelészet bár messze voltak tőlünk megismertem Csillagport és az én kis kedvencem Ábrándott. Ők is észrevettek és felénk ügetek. Mikor oda értek hozzánk elkezdtek bökdösni. Ekkor eszembe jutott valami.
- Innét már egyedül is eljuttok Aslanhoz. Ha azon az úton végig mentek találkoztok vele. – mutattam a kis ösvényre ahol nem álltak katonák. – Hamarosan újra találkozunk! – mondtam és felültem Ábrándra majd elvágtattam.

4. fejezet

- Elkéstünk. – mondtam szómórúan. Mikor láttuk, hogy Edmund belép a boszorkány házába. – Tünés még mielőtt nem késő!
- Nem hagyhatjuk itt! – mondta Peter és elindult le a dombról.
- Eszednél vagy ott egy csomó katona van, nektek meg fogalmatok sincs a harcról. Még nem vagytok olyan régen Narniában.
- Akkor haggyuk ott?
- Neki mind a négyen kellettek, addig biztos, hogy élni fog. Tünés hamarosan itt lesznek a farkasok.
Alig értünk vissza a hódlakoz már halloztuk a farkasok vonítását.
- Ugye van hátsó kijárat? – kérdeztem a hódokat. Akik egyből mutatták az utat. Mikor kiértünk az alagútból egy szoborrá változtatott borz családot pillantottunk meg.
- A barátaim vótak. – monda szomorúan Hód Papa
- Így járnak azok, akik nem hódolnak be. – hallottam egy ismerős hangot. Egy rókáét ő már rég Aslan seregéhez tartozott. Hód Papa pedig rá akart támadni.
- Nyugi Hód Papa ő velünk van. Csalavér? Igazam van?
- Én valahogy nem hiszek neki. – morgolódott Hód Papa
- Most komolyan mégis mit vársz egy rókától.
- Igen hercegnőm. – válaszolt közben a kérdésemre Csalavér. – Aslan már vár.
- A farkasok itt vannak a közelben. Csalavér maradj itt! Ti pedig mászatok föl egy fára! – mondtam a többieknek. Én pedig beléptem az erdőbe és úgy helyezkedtem, hogy ne lássanak. Egykét perc múlva megjelentek a farkasok és Csalavért kezdték faggatni az emberekről.
- Menyit ér nektek ez az információ? – kérdezte a róka. Ebben a pillanatban egy farkas beleharapott a hátába.
- Az ára az életed. –mondta Mogrin.
- Szerintem engem kerestek. Nem igaz? – léptem ki a fák takaráséból egy íjjal a kezembe
- Á, Aslan idősebbik lánya. Hol vannak az emberek?
- Emberek? Narniában?
- Tudjuk, hogy tudod. A Fiú mindent elmondott. – mondta Mogrin.
- Egy fül. - mondtam nyugodtan és az íjat fölemelve pontosan eltaláltam annak a farkasnak a fülét, amelyik fogta Csalavért, bár már nem sokáig, hisz ahogyan nyüszített csalavér megszökött és mögém futott. – Egy szív. – és eltaláltam a farkas szívét.
- Még hallasz rólunk! – és ezzel eltűntek. Hát igen minél jobban félnek annál jobb.
- Gondoltátok volna, hogy valaki, aki annyira utál lőni ilyen pontosan, céloz? – tettem föl egy költői kérdést.
- Bocs Csalavér, hogy későn jöttem. Azt hitem megtudunk valamit.
- Te csak így megöltél valakit? – támadott le Susan
- Ha nem teszem könnyedén átharapták volna a csinos torkodat. Szokj, hozzá itt háború van… és halál. – és akaratlanul is a családomra gondoltam amit Jaden tett tönkre. – Mindjárt beesteledik. Keresünk egy alvóhelyet.
Mikor találtunk egy megfelelő barlangot Hód Mama ellátta csalavér sérülését.
- Nekem mennem kell. – mondta a róka – Őrülők, hogy megismerhettelek királyom. – hajolt meg Peter előtt.
- Mi csak a testvérünkért megyünk el. – mondta Peter
- Na, de Peter? – mondta Csalavér és rám nézett segítségért
- A jóslatot még ő sem tudja megváltoztatni akár mien nagy király is lesz belőle. – mondtam nyugodtan. - Én kimegyek őrködni - és Csalavérrel kisétáltunk a barlangból. Pár óra múlva Peter jött ki.
- Aludnod kéne. Hosszú az út a kőasztalig.
- Te sem alszol. – mondta
- De én nem vagyok ember. Nincs szükségem annyi alvásra, mint nektek.
- Komolyan gondoltad, amit benn mondtál?
- Hogy király leszel? Igen. Mindenki maga alakítja a sorsát, de a végeredmény ugyan az lesz. De ne félj a sorsodtól az, hogy a te világodból kerültél Narniába nem véletlen, a szíved mélyén te és a testvéreid is narniak vagytok. Ha ezt most nem is később érezni fogjátok, és nem fogjátok magára hagyni Narniát.
Még beszélgetünk egy darabig és egyszer csak a fejembe hasítót a tény, hogy bárcsak egy napja ismerem, beleszeretem Narnia jövendőbeli királyába. Ezzel ő is hasonló képen lehetett, mert a következő pillanatban megcsókolt, amin egy kicsit meglepődtem és majdnem elfelejtettem visszacsókolni.
- Bocsánat! Nem lett volna szabad megcsókolnom téged. Te hercegnő vagy, én meg…
- Te meg Narnia királya. –fejeztem be helyette a mondatott. – És ne kérj bocsánatot, ha tényleg szeretsz. – bár nem válaszolt láttam a szemén, hogy tényleg szívből szeret és most én csókoltam meg őt. Tudtam, hogy ezzel a csókkal tilosban járunk és egyből eszembe jutott Elisabeth. Ha ezt látná, évekig nem hagyna békén. Amint ez a gondolat végig futott az agyamon abba hagytam a csókot csak átöleltem Petert és némán sírni kezdtem.
- Amy, mi a baj? – halottam Peter aggodalmas hangját.
- Ez a családom egy nagy titka Peter, így nem mondhatok el neked mindent. – Néztem komolyan a szemébe - Még mielőtt Jaden elfoglalta Narniát elfogta a húgomat. Én megmenthettem volna, de helyette belesétáltam a csapdájába és szó szerint segítettem neki elfoglalni Narniát és azóta sem tudom, hogy Elisbeth éle még egyáltalán.
- De ti halhatatlanok vagytok nem?
- Halhatatlanok? Peter ez a valóság nem egy mese. Nem lehetünk, betegségek és az öregségtől sem kell félnünk, de egy fizikai sérülésben-könyvben meghalhatunk, mint bármely más halandó.
- De mégis harcoltok.
- Gyorsabbak vagyunk, mint mások és a reflexeink is jobbak. És mind a ketten kaptunk apától, vagyis hát Aslantól egy-egy különleges képességet.
- Mit?
- Elisabeth a vizet. Én meg a tüzet. – Mondtam egy kis mosollyal.
- Szóval ezért vagy melegebb másoknál? – én erre csak bólintottam.
- De most már aludj szükséged lesz az erődre. – Mikor elindult még utána szóltam.
- Peter
- Igen?
- Ezt vidd magaddal, bent sötét van. – Azzal felvettem egy ágat a földről és egy csetintéssel meggyújtottam. – sosem fog leégni.
- Köszön. – mondta és miután elvette a fáklyának nem igazán nevezhető botot még egyszer megcsókolt.