2. fejezet

Már én is halottam a hó ropogását a lábak alatt, mert, hogy többen voltak az biztos. Meg merevedtem, ha Jasdes szolgái nagy bajban lehetek hisz látják Ábrándot. DE, ha ők, akkor mért nyerített neki.
- Hát ez a ló? – hallottam egy fiú hangját
Ezek szerint nem Jades katonái. Akkor mit keresnek Tumnusznál? Nem narniaiak az biztos hisz a ló miatt nem reménykednek segítségben. Csak nem a négy gyere? Túl sok kérdés és egyre sincs válasz. Még…
Pár perc múlva négy gyerek lépet be az ajtón két fiú és két lány.
- Ezt nem hiszem el! Ádám két fia és Éva két leánya végre Narniában. – motyogtam alig halhatóan. Ekkor vettem észre, hogy a két fiatalabb testvért láttam nem rég a tisztáson.
- Mit nem hiszel el? – Kérdezte az idősebb fiú, aki mellesleg piszok jól néz ki.
- Ti a Földről jöttetek. Igazam van? – tértem ki a kérdés elől.
- Igen. – Válaszolta a nagyobbik lány, bár nem igazán hit benne, hogy ez nem az ő világuk.
- Hol van Tumnusz? – kérdezte a kislány
- A bátyádat kérdezd, hisz ő jelentette fel a boszorkánynál. Nem igaz Emund Emlékszel még? – mondtam gúnyosan. – Hála neked letartóztattak egy ártatlan és kedves lényt! – köptem a szavakat
- Hogy mi? – kérdezték mind a négyen egyszerre
- Nos, már mindegy. Emberekkel barátkozott, amit a banya meg tiltott, tudta, hogy veszélyes.
- Akkor mi is veszélyben vagyunk? – kérdezte a nagyobbik lány.
- Ha azért kérdezed, hogy velem vagytok igen is, meg nem is. Nem mert nem vagyok ember. Igen mert Narnia igazi királyának lánya vagyok.
- Nem vagy ember? Akkor mi?- kérdezte az idősebbik fiú
- Félig isten, félig csillag – mosolyogtam döbbent arcuk láttán. – Egyébként Amy vagyok. – mutatkoztam be.
- Peter.
- Lucy.
- Susan.
- Edmund, de aszem már tudod. mutatkoztak be mind a négyen.
- Ööööö. Amy, ha az emberekkel tilos barátkozni. Nos, mi azok vagyunk nekünk nem veszélyes? – Kérdezte Susan.
- Nos, elméletileg nem. De amíg velem vagytok, és azt csináljátok, amit mondok nem lesz semmi bajotok.
Egyszer csak egy vörös begy megszólalt kint.
- Ez egy vörös begy volt?
- ezt meg kel nézni!
Ki futottak és a vörös begy után eredtek. Én pedig követtem őket.

1. fejezet

Narniában már vagy100 éve tél van. Elégé rossz bele gondolni, hogy ez az én hibám is, hiszen pont a végső csata idején kerültem bajba Narnia utolsó király pedig megmentet, de ő meghalt… Ezen gondolkodtam míg a Lámpás-tisztás felé lovagoltam Kedvenc éjfekete lovammal Ábránddal. tudtam, hogy sietnem kéne hisz Aslan szerint ott tér Narniába az a négy gyerek akik meg mentik Narniát és Uralkodnak Narnia felet. de én sokszor meg álltam segíteni azokon a Narniaiakon akiknek Jades a fehér boszorkány ártott. Már majdnem ott voltam mikor meg hallottam a banya szánjának csengettyűit.
- Gyerünk, Ábránd vágtass! – fogtam vágtára hátasom – Nekünk kel előbb a tisztás hoz érni!
Mikor a tisztáshoz értem láttam, hogy elkéstem. A szánba Jaden mellet egy ember gyerek ült és éppen evet abból az ételnek nem nevezhető valamiből ami képes egy jó alapos fejmosást végezni.
- O Nézd Edmund ő is azok hoz az árulókhoz tartozik akikről beszéltem neked. – mutatott rám a boszorkány
- Mond csak, Aslan lány, milyen érzés, hogy megint miattad veszt a csapatod? hahahahahaha!
- Ugyan, Jaden, még nem vesztetünk! És te vélsz annyira a jóslattól-ami be fog teljesedni-, hogy csalásként varázslatot Használsz!
- Tudod szerelemben és háborúban mindent szabad.
- Igen, de te csak az utolsót ismered! – mondtam lealacsonyítóan
- Elég! – üvöltötte és varázslattal hóvihart küldött felém. Csakhogy azt elfelejtette, hogy én uralom a tüzet. Ezért a hó viharból nem lett semmi.
Sajnos itt ma már nem segíthetek. Úgyhogy jobbnak láttam most vissza vonulni – amit mellesleg utálok.
- A csatát megnyerted, de a háborút nem! – mondtam fenyegetően majd elvágtattam.
Nem mentem messzire csak a lámpás tisztás másik felére.
Vajon az a fiú lesz az egyik nagy király nem éppen ilyen királyra számítottam. De mért csak egyedül volt? Hisz négyen kéne lenniük.
Ezen és még egyéb dolokon gondolkodtam, mikor nem kis meg lepetésemre megjelent egy ember kislány az erdőből.
- hát ez meg … hagytam félbe a mondatott. És ketejük beszélgetésére figyeltem. Nem értettem igazán, hogy mit mondanak, de azt igen, jog négyen vannak testvérek és,hogy Tumnusz a barátom, aki mellesleg faun nagy veszéjben van. Bár ők nem tudnak róla. Majd vissza, mentek a saját világukba.
Én pedig Tumnusz házához lovagoltam. Nagyon féltem, hogy az egyik legjobb barátomnak valami baja lesz. Ábrándot gyorsabb vágtára fogtam.
Mikor oda értem Tumnusz házához rossz érzésem lett. Az ajtó tárva-nyitva állt és teljes csend volt. Meg állítottam a lovam és bementem a házba.
- Tumnus! Hahó! Itt vagy!? – kiabáltam, de nem jött válasz. Egyszer csak megláttam egy levelet a falra erősítve. Melyen az szerepelt, hogy letartóztatták a barátomat.
- Nem hiszem el! Mért kel mindent elrontanom!? – nem bírtam tovább és sírni kezdtem. Nem tudom, meddig ülhetem ott a földön, de már egy ideje nem sírtam. Egyszer csak meghallottam lovam üdvözlő nyerítését Vajon ki járhat erre akit a lovam szeret, hiszen csak azoknak nyerít akiket szeret.