- Elkéstünk. – mondtam szómórúan. Mikor láttuk, hogy Edmund belép a boszorkány házába. – Tünés még mielőtt nem késő!
- Nem hagyhatjuk itt! – mondta Peter és elindult le a dombról.
- Eszednél vagy ott egy csomó katona van, nektek meg fogalmatok sincs a harcról. Még nem vagytok olyan régen Narniában.
- Akkor haggyuk ott?
- Neki mind a négyen kellettek, addig biztos, hogy élni fog. Tünés hamarosan itt lesznek a farkasok.
Alig értünk vissza a hódlakoz már halloztuk a farkasok vonítását.
- Ugye van hátsó kijárat? – kérdeztem a hódokat. Akik egyből mutatták az utat. Mikor kiértünk az alagútból egy szoborrá változtatott borz családot pillantottunk meg.
- A barátaim vótak. – monda szomorúan Hód Papa
- Így járnak azok, akik nem hódolnak be. – hallottam egy ismerős hangot. Egy rókáét ő már rég Aslan seregéhez tartozott. Hód Papa pedig rá akart támadni.
- Nyugi Hód Papa ő velünk van. Csalavér? Igazam van?
- Én valahogy nem hiszek neki. – morgolódott Hód Papa
- Most komolyan mégis mit vársz egy rókától.
- Igen hercegnőm. – válaszolt közben a kérdésemre Csalavér. – Aslan már vár.
- A farkasok itt vannak a közelben. Csalavér maradj itt! Ti pedig mászatok föl egy fára! – mondtam a többieknek. Én pedig beléptem az erdőbe és úgy helyezkedtem, hogy ne lássanak. Egykét perc múlva megjelentek a farkasok és Csalavért kezdték faggatni az emberekről.
- Menyit ér nektek ez az információ? – kérdezte a róka. Ebben a pillanatban egy farkas beleharapott a hátába.
- Az ára az életed. –mondta Mogrin.
- Szerintem engem kerestek. Nem igaz? – léptem ki a fák takaráséból egy íjjal a kezembe
- Á, Aslan idősebbik lánya. Hol vannak az emberek?
- Emberek? Narniában?
- Tudjuk, hogy tudod. A Fiú mindent elmondott. – mondta Mogrin.
- Egy fül. - mondtam nyugodtan és az íjat fölemelve pontosan eltaláltam annak a farkasnak a fülét, amelyik fogta Csalavért, bár már nem sokáig, hisz ahogyan nyüszített csalavér megszökött és mögém futott. – Egy szív. – és eltaláltam a farkas szívét.
- Még hallasz rólunk! – és ezzel eltűntek. Hát igen minél jobban félnek annál jobb.
- Gondoltátok volna, hogy valaki, aki annyira utál lőni ilyen pontosan, céloz? – tettem föl egy költői kérdést.
- Bocs Csalavér, hogy későn jöttem. Azt hitem megtudunk valamit.
- Te csak így megöltél valakit? – támadott le Susan
- Ha nem teszem könnyedén átharapták volna a csinos torkodat. Szokj, hozzá itt háború van… és halál. – és akaratlanul is a családomra gondoltam amit Jaden tett tönkre. – Mindjárt beesteledik. Keresünk egy alvóhelyet.
Mikor találtunk egy megfelelő barlangot Hód Mama ellátta csalavér sérülését.
- Nekem mennem kell. – mondta a róka – Őrülők, hogy megismerhettelek királyom. – hajolt meg Peter előtt.
- Mi csak a testvérünkért megyünk el. – mondta Peter
- Na, de Peter? – mondta Csalavér és rám nézett segítségért
- A jóslatot még ő sem tudja megváltoztatni akár mien nagy király is lesz belőle. – mondtam nyugodtan. - Én kimegyek őrködni - és Csalavérrel kisétáltunk a barlangból. Pár óra múlva Peter jött ki.
- Aludnod kéne. Hosszú az út a kőasztalig.
- Te sem alszol. – mondta
- De én nem vagyok ember. Nincs szükségem annyi alvásra, mint nektek.
- Komolyan gondoltad, amit benn mondtál?
- Hogy király leszel? Igen. Mindenki maga alakítja a sorsát, de a végeredmény ugyan az lesz. De ne félj a sorsodtól az, hogy a te világodból kerültél Narniába nem véletlen, a szíved mélyén te és a testvéreid is narniak vagytok. Ha ezt most nem is később érezni fogjátok, és nem fogjátok magára hagyni Narniát.
Még beszélgetünk egy darabig és egyszer csak a fejembe hasítót a tény, hogy bárcsak egy napja ismerem, beleszeretem Narnia jövendőbeli királyába. Ezzel ő is hasonló képen lehetett, mert a következő pillanatban megcsókolt, amin egy kicsit meglepődtem és majdnem elfelejtettem visszacsókolni.
- Bocsánat! Nem lett volna szabad megcsókolnom téged. Te hercegnő vagy, én meg…
- Te meg Narnia királya. –fejeztem be helyette a mondatott. – És ne kérj bocsánatot, ha tényleg szeretsz. – bár nem válaszolt láttam a szemén, hogy tényleg szívből szeret és most én csókoltam meg őt. Tudtam, hogy ezzel a csókkal tilosban járunk és egyből eszembe jutott Elisabeth. Ha ezt látná, évekig nem hagyna békén. Amint ez a gondolat végig futott az agyamon abba hagytam a csókot csak átöleltem Petert és némán sírni kezdtem.
- Amy, mi a baj? – halottam Peter aggodalmas hangját.
- Ez a családom egy nagy titka Peter, így nem mondhatok el neked mindent. – Néztem komolyan a szemébe - Még mielőtt Jaden elfoglalta Narniát elfogta a húgomat. Én megmenthettem volna, de helyette belesétáltam a csapdájába és szó szerint segítettem neki elfoglalni Narniát és azóta sem tudom, hogy Elisbeth éle még egyáltalán.
- De ti halhatatlanok vagytok nem?
- Halhatatlanok? Peter ez a valóság nem egy mese. Nem lehetünk, betegségek és az öregségtől sem kell félnünk, de egy fizikai sérülésben-könyvben meghalhatunk, mint bármely más halandó.
- De mégis harcoltok.
- Gyorsabbak vagyunk, mint mások és a reflexeink is jobbak. És mind a ketten kaptunk apától, vagyis hát Aslantól egy-egy különleges képességet.
- Mit?
- Elisabeth a vizet. Én meg a tüzet. – Mondtam egy kis mosollyal.
- Szóval ezért vagy melegebb másoknál? – én erre csak bólintottam.
- De most már aludj szükséged lesz az erődre. – Mikor elindult még utána szóltam.
- Peter
- Igen?
- Ezt vidd magaddal, bent sötét van. – Azzal felvettem egy ágat a földről és egy csetintéssel meggyújtottam. – sosem fog leégni.
- Köszön. – mondta és miután elvette a fáklyának nem igazán nevezhető botot még egyszer megcsókolt.
